Egyéb

Rólam

Oláh Henriettának hívnak, 42 éves vagyok, két gyönyörű kisfiú / 17 és 11 évesek / boldog Édesanyja. 2012. július 5. NIA White Belt oktatóvá váltam, melyre 2 évig készültem Testben s Lélekben egyaránt úgy, hogy még sosem táncoltam Nia Technique táncot, csak videót láttam! Neked is itt a helyed ha vágyad van a táncra, itt az idő ? Azóta is részt veszek folyamatosan NIA képzéseken,Önképzéseken, hogy tovább fejlesszem Magam, s tudásom.Tanító mestereim: Hriczu Andrea Black Belt NIA oktató és Helen Terry Black Belt NIA Tréner. Azért választottam ezt a mozgásformát, mert kerestem valami mást, ami átmozgat, leizzaszt, és ugyanakkor foglalkozik a Lelki, Szellemi fejlődéssel is. Elköteleztem magam, a Holisztikus Egészségszemlélet mellett, mely az embert egésznek tekinti, és a fizikális, Lelki, mentális szinten egységben tartja, megelőzi, javítja, gyógyítja az egészség folyamatát.

Holisztikus szemléletmódom

több mint 15 éve a Forever Living Products cég gyógynövényalapú táplálékkiegészítőivel kezdődött és a mai napig Jómagam, Gyermekeim, Családom és testi fittségünk, mindennapi életünk meghatározó része. A Forever Csapata segített és A Mentorom, hogy elköteleződjem a testem ÖnMAGam folyamatos változása, fejlődése mellett, ami néha hullámvasút ? de megéri bejárni az utat! ? biztosan érezted ezt már … ? Csapatban és Együtt Egymásért könnyebb, így átadom és tanítom, más Családoknak, Gyermekeknek, Anyáknak, Nőknek, Férfiaknak, Fiatal Felnőtteknek hogyan lehetnek a hétköznapokban is egészségesebbek testben, lélekben, szellemben egyaránt.

Tegyél többet, mint ami mások szerint szükséges. Legyél merészebb, mint ami mások szerint biztonságos. Álmodj nagyobbat, mint ami mások szerint ésszerü. És többre számíthatsz, mint ami mások szerint lehetséges. (Rex Moughan FLP vezérigazgató, alapító)

É

rzelmileg a Bach – virágterápia érintett meg, mely egy igen szelíd és hatékony módszer. A természet virágait használva hat az ember teljes energiarendszerére. A Bach – virágterápia sikere egyszerűségében rejlik. Egyszerű, praktikus, így használata a mindennapokban áldásos hatású.

Új személetmódot, más szemszögből való rálátást az Ontológiai Coaching Master képzése hozta, és a speciális érzelmeket felszabadító, szelíd stresszoldó WingWave Coaching

WHO /Egészségügyi Világszervezet/szerint az EGÉSZSÉG: Testi, Lelki, Szociális Jólét

A múlt elmúlt, a jövő még nincsen, azt kell megtervezni ma. A Lélek sugárzása széppé varázsolja az embert. Az ember szépsége összhangot teremt a házban. Az otthon összhangja rendet teremt a hazában. S ha az országban rend honol, béke köszönt a világra. (Kínia mondás)

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.